A rettegett dackorszak

 A dackorszak mögött az önállósodási kényszer húzódik meg.

A gyermek ebben a korában úgy érzi, hogy már képes sok mindent egyedül is megcsinálni. Fokozatosan próbálja  a napi cselekvéseket szülő nélkül elvégezni. Mivel még nincs meg a gyermek tudása/ereje az összes feladat megoldására, szembesülnie kell a saját tehetetlenségével, ami frusztrációhoz vezet.

Csalódnak magukban és dühösek az adott helyzetre. Tehát nem a szülőre! A gyermeknek nincs eszköze az agresszió tudatos kezelésére, a belső feszültség utat tör hisztizés, sírás, csapkodás formájában.
Szülői feladatunk minden ilyen helyzetben, hogy erősek maradjunk (noha egy hisztiző gyermek igénybe veszi a felnőtt idegrendszerét) és megőrizzük vezető pozíciónkat. A gyermeknek azt kell éreznie, hogy továbbra is biztonságban van, abban a pillanatban is, amikor ő maga csődöt mondott az adott helyzetben. Van kire támaszkodnia, van, aki elfogadja így, a tökéletlenség állapotában is.

Tehát látnunk kell, hogy a gyermeknek sosem célja a szülők kiborítása egy ilyen szituációban.
Sokszor egy ölelés, egy fejre adott puszi, vagy csak a gyermek érzéseinek szavakba öntése azonnali megoldást jelenthet.